4-6 szelet tarja (csontos is lehet), 1 pár szafaládé, 15 dkg füstölt tarja, 1 fej kisebb kelkáposzta, só, bors, liszt
A húst kiverjük, megsózzuk, enyhén borsozzuk, majd lisztben megforgatjuk
Forró olajon átsütjük (nem kell pirulásig!). A külseje piruljon meg egy picit.
A lecsontozott húst edény aljára rakjuk
A szafaládét, füstölt tarját apróra kockázzuk (negyed kockacukornyira), majd a hús zsiradékában átsütjük addig, amíg a szafaládé meg nem pirul egy kicsit.
A jól átmosott kelkáposztát annyi szeletre vágjuk, ahány szelet húsunk van, s rárakjuk a tálban.
Az egészre ráöntjük a szafaládés füstölt tarját a zsiradékkal.
Kb. 40 percig fed? alatt lassú tűzön pároljuk, amíg a kelkáposzta meg nem puhul – kevés vizet adhatunk hozzá.
Krumplipürével tálaljuk.
Halászlé gyorsan, egyszerűen
Hozzávalók: 1.5-2 kg tisztított hal (ponty, esetleg harcsa), 4-5 evőkanál édes őrölt paprika, 2 fej hagyma, 1 paprika, 1 paradicsom, só
3-4 liter hideg vízben felrakjuk főzni (30-35 perc) a fejet, farkat a földarabolt hagymával, paprikával, paradicsommal, sóval. Forrás után az őrölt paprika 2-3-ával.
35 perc után leszűrjük – az ízeket már „megnyertük”, többre nincs szükség.
A szűrt levet ismét felfőzzük, belerakjuk a maradék paprikát és a feldarabolt halszeleteket.
Kb.10 percig főzzük, amíg a hal fel nem jön a leves felszínére.
Ízlés szerint utána ízesítjük sóval és csípős paprikával.
Különleges ízekre pályázóknak: habart savanyú belsőség-leves
Hozzávalók:
2-3 db sertésszív, 3-4 db nyelv, 5-6 db vese, ½ l tejföl, 8-10 dkg rizs, 2 tojás, só, 1 evőkanál cukor, ecet, 1-2 evőkanál liszt, 5-6 babérlevél
Alaposan megmossuk a belsőségeket (különösen a vesét, jól át kell szurkálni)
A lágy részeket el kell távolítani
Meg kell főzni – kb. 40 perc, kivéve a vesét, amit kb. 30 percig főzünk
Le kell szűrni, majd a kihűlés után fél kockacukor nagyságúra fölaprózni. Figyelem! Kockázás el?tt a nyelvről a külső felületet le kell húzni vagy hámozni, ha jól megfőtt, akkor könnyen megy.
Kb. 4-5 liter hideg vízben ismét föl kell rakni főzni, a cukorral, sóval, babérlevéllel.
Közben el kell készíteni a habarást: tojást a liszttel alaposan el kell keverni a palacsintatészta és a nokedli közötti sűrűségűre. Ezután hozzáadjuk a tejfölt, és ismét alaposan elkeverjük. Én ezt keverőlapátos robotgéppel szoktam csinálni, de ezt a műveletet csak olyan tálban végezzük, amely még legalább 2-3 liter befogadóképes.
Ha felforrt a víz levesszedővel folyamatosan hígítjuk a habarást (egyből nem lehet a vízbe tenni, mert összekapja a víz). Csomómentesre kavarjuk kb. 2 liter vízzel, majd az egészet levessz?r?n átengedve beletöltjük a fövő vízbe. Kb. 10 percig lassú tűzön forraljuk.
A rizst külön vízben puhára főzzük, majd leszűrjük és beletesszük a fövő levesbe. Vigyázni kell, hogy ne főzzük túl a rizst.
Ha ismételten felfőtt, akkor levesszük a tűzhelyről.
Ecettel ízesítjük ízlés szerint, de addig, amíg savanyú alapíze nem lesz.
Hagyjuk kihűlni, illetve lehűtjük kb. 5 fokosra. Ekkor lehet utánaízesíteni sóval, cukorral, ecettel.