A fórumozók kérdeztek - Juhász Ferenc válaszolt

mszp.hu | 2010. február 25.

A fórumozók kérdeztek - Juhász Ferenc válaszolt

A rendvédelem volt a témája mai online interjúnknak. A fórumozók Juhász Ferenc országgyűlési képviselőt kérdezhették. A legtöbben a közbiztonságról, a rend őreinek megbecsüléséről, jogosítványaikról, a romákkal kapcsolatos gondokról érdeklődtek vagy mondtak véleményt.

Juhász Ferenc több hozzászólás kapcsán leszögezte: a jogszabályokkal, az intézményrendszer működésének jogi feltételeivel majdnem minden rendben van. Az azonban tény, hogy működési zavarok sokasága bosszantja az állampolgárokat, s állítja a politikusokat sokszor megoldhatatlan konfliktus elé.

Volt, aki azt kérte számon, hogy az MSZP nem foglalkozott eleget a fővárosban élő emberek közérzetét meghatározó problémák megoldásával. Mint írta, betartatható törvények, helyszíni szankcionálás kellene, illetve a magántulajdon zavartalan használatához fűződő jogot kéne erősíteni. Hozzátette: egyszer már Horváth Csaba elkezdte, aztán minden abbamaradt. Juhász Ferenc azt válaszolta, hogy Horváth Csaba pillanatokon belül az MSZP főpolgármester-jelöltje lesz, s ő jelölti, majd - a remények szerint - főpolgármesteri programjában érvényesíti a korábbi szándékot és ígéretet.

Az egyik fórumozó arról érdeklődött, mi lett a rendkívül szimpatikus kezdeményezés eredménye, amely romákat hívott rendőri, rendészeti pályákra, munkakörökbe. Juhász Ferenc elmondta, hogy vannak már ilyenek, de tény, hogy többre lenne szükség. Bajnai Gordon már bejelentette a szándékot, hogy különböző rendvédelmi szervekhez, fegyveres erőkhöz és a hivatalokba egyre több cigány származású embert kell felvenni.

Sok fórumozó kérdésére reagálva Juhász Ferenc leszögezte: felkészült, megfizetett, büszke rendőrségre van szükség. Hangsúlyozta: meggyőződése, hogy nem alapvetően a törvény szigorával van probléma, még csak nem is a rendőrség jogosítványaival - a legtöbb európai összehasonlításban ezek abszolút rendben vannak -, hanem azzal a közkultúrával, közmorállal, politikusi magatartással, amely folyton-folyvást, készakarva vagy anélkül megsérti, kvázi mintát adva a társadalom valamennyi szereplőjének arra, hogy lehet itt bármit csinálni. Nem jól van ez így. Nyilvánvalóan változtatni kell rajta, s reményei szerint ez meg is történik.

Ami a rend őreinek iskolázottságát illeti, elmondta, hogy sima érettségi nem elég ahhoz, hogy valaki rendőr legyen. Külön szakmai végzettséget kell szerezniük, de ezzel együtt is igaz, hogy kevesen vannak. Ennél talán nagyobb probléma, hogy az állomány nem stabil, az átlagéletkor rendkívül alacsony, ami a rendőri munkában nem feltétlenül jelent előnyt, szemben az élet más területeivel. Úgy vélte, hogy megfelelő szűrés (szellemi, fizikai, pszichikai) szükséges ahhoz hogy valaki rendőr lehessen. Hozzátette: ha kevés a rendőr, vonzóbbá kell tenni a pályát.

A rendőrség jogosítványairól szólva, a képviselő leszögezte: az emberi jogok addig terjedhetnek, amíg azok nem sértik a közösség érdekeit, jogait. Ebből adódóan szükség volna "bátrabb" testületekre. Természetesen megfelelő jogi felhatalmazással és természetesen nem arra törekedve, hogy bárkit, bármikor, bármilyen okból inzultálhassanak. A rendőr sem lehet törvények feletti.

Volt, aki a bűnözés kapcsán felvetettre, hogy nem wellness-börtönök kellenek, hanem olyan BV intézetek, ahová nem szívesen kerül be az ember. Ma sajnos a börtönök inkább vonzóak, mint taszítóak, s ezen változtatni kellene.

Juhász Ferenc úgy vélte, hogy ez tipikusan a Jobbik szóhasználata és ugyanolyan veszélyes, mint az a lecsupaszított, durva populizmus, amely a nehéz helyzetben élők támogatását keresi különböző felelősök megjelölésével nehéz élethelyzetük kialakulásában. Baj van ezzel a retorikával, mert "alantas emberi ösztönökre" épít és kelt gyűlöletet - sajnos sokszor sikerrel - intézményekkel, emberekkel és népcsoportokkal szemben. Magyarországon a börtönök többsége iszonyatosan túlzsúfolt, az ellátási körülmények rosszak. Hamis az a jobbikos frázis, hogy az emberek oda visszavágynak. Természetesen arra kell törekedni, hogy a börtönök szigorú feltételek és rendszabályok között "őrizzék" az elítélteket.

Egy olvasónk Juhász Ferenc szemére vetette, hogy a kormány a vidéki kistelepüléseken szép lassan felszámolta a körzeti megbízotti rendszert, és ezért ezekben a falvakban többszörösére emelkedett a bűnözés. Juhász Ferenc így válaszolt: a kormánydöntés minden elemével egyetértettem. Ez nem valami kötelező szervilizmus, hanem a józan ész támogatása. Nyolc évvel fiatalabb öcsém rendőr, és holnaptól már nyugdíjba mehetne. Szerintem ez nincs rendjén. Alig negyvenes, ereje teljében van. Nem volna jó, ha ő és sorstársai a nyugdíjas ellátás előnyeit élvezve, a rendőrség által biztosított mellékjövedelmet élvezve "nyugdíjasrendőrködnének". Ahol nagy a szükség, nem végleges megoldásként kell a már leszerelt állományból aktiválni. Az ehhez szükséges forrásokat költségvetésben biztosítottuk.

Volt, aki arról érdeklődött, miért nem ismerteti a szocialista párt, hogy ha megnyerné a választást, kik lennének a miniszterei. Juhász Ferenc hangsúlyozta: egy kormányzati felelősséget viselő párt sehol a világon nem állít árnyékkormányt. Maximum azt mondja, amit az MSZP: új jelölt, új program. S ez nem egyszerűen csak egy headline, hanem mögötte komoly tartalmi- és személyi változások igénye húzódik meg. Ha csak azt nézzük, hogy kik veszik körbe a szocialisták miniszterelnök-jelöltjét, kevés ismerőst látni.

Ugyanez az olvasó azt is megkérdezte, hogy az MSZP szombaton bemutatott új választási programja milyen választ nyújt a cigány probléma megoldására. Úgy látja, hogy nincs ütős válasz a Jobbik cigánybűnözés ütőkártyájára. Juhász Ferenc szerint a teljes magyar politikai elit - benne sajnos a szocialisták is - felelősséggel tartozik azért, mert az elmúlt húsz esztendőben nem, vagy csak rosszul kezelte a cigánykérdést: alapvetően szociális problémaként, arra is felületi kezelést biztosítva. Változtatni kell és a párt változtatni fog. Magánvéleményként hozzátette, hogy félti a magyar társadalmat a Jobbik bunkósától.

A Jobbik kapcsán egy másik fórumozó azt fejtegette, hogy a feltörekvő párt népszerűségének egyik oka az, hogy őszintén beszél egy társadalmi problémáról, persze el is túlozza. Az érdekelte, hogy vajon az MSZP-től várhat-e a lakosság nyíltabb beszédet erről a problémáról, s esetleg még jó szándékú kritikát is. Mint írja, a balközép de főleg a szabadelvűek kisebbítik a cigányság saját felelősségét. Ezt a párthaszon érdekében való hízelkedésnek tartja, mondván, a baloldal így akarja begyűjteni a romák voksait.

A szocialista képviselő leszögezte: a Jobbik nem beszél őszintén, és biztos abban, hogy erre a magyar társadalom is rá fog jönni. Az viszont tény, hogy szoclib politikusok értelmiségi megközelítése gyakorta fedte el a probléma lényegét, miközben belső vitáikban abszolút korrekt és őszinte beszélgetést folytattak. A felmérések szerint a romák egyáltalán nem honorálják sem ajánlószelvényeikkel, sem majdani szavazatukkal a szocialista párt iparkodását a Jobbik rasszista, kirekesztő politikájával szemben. Így hát a szocialistákat nem lehet vádolni hízelkedéssel, s verbális szavazatvásárlással sem.

Az egyik fórumozó véleménye szerint a közbiztonság romlásához nagyban hozzájárult az is, hogy az elmúlt nyolc évben a kormány nem tudta megoldani a "romakérdést". Hozzátette: Gyurcsány Ferenc /volt/ miniszterelnök úrnak volt egy elgondolása, mely szerint kollégiumba kell elhelyezni azon szülők gyermekeit, akik nem tudnak, vagy nem akarnak róluk megfelelően gondoskodni. Sajnos ez a kezdeményezés elakadt. és szerinte többek között ennek is köszönhető a jobbik térnyerése.

Juhász Ferenc válaszában úgy fogalmazott, hogy a gyurcsányi elgondolás lényege a nevelés, oktatás, tanítás erősítése volt. Kormányfőként meg is tett mindent, hogy ez működjék. Mint ahogy az olvasó is nyolc évről beszél, úgy mások is ekként gondolkodnak, pedig már-már évszázados problémáról van szó, és a feladat kormányokon átívelő. Mint írta, senki se kergesse magát abba az illúzióba, hogy kerüljön bárki is kormányra, majd ripsz-ropsz megoldják a gondot. Hasonló problémával küzdenek a franciák az arabokkal, a németek a törökökkel, a környező országok a cigány kisebbségekkel kapcsolatban.

Az elmúlt napok közlekedési dugói okán volt, aki arról érdeklődött, miért nem közlekedtek a delegációk helikopterrel.

A képviselő úgy reagált, hogy egykor volt miniszterként a világ számos helyén járva, rendkívül színes és változatos tapasztalatot szerzett arról, hogyan közlekedtetik a protokoll vendégeket. Mi itt, Európa közepén a nagy európai átlagot képviseljük. Tőlünk keletebbre, de akár Németországban vagy Olaszországban is a biztosítók nem ismernek tréfát, míg a skandinávoknál ez messze lazább. Igazából nagy baj akkor van, ha több delegáció egyszerre közlekedik, mert akkor valóban bénítják a forgalmat. Ilyenkor egy társadalom, egy nemzet habitusától függ, hogy ezt képes-e türelemmel viselni. Hozzátette: ő a "nagyobb türelem, nagyobb megértés, jobb emésztés" elvét képviseli. Megjegyezte azt is, hogy a mostani Duna-minicsúcs tényére nem hívták fel a szervezők eléggé a lakosság figyelmét, ami a fő problémát okozta. A fővárosiak emlékeznek rá, hogy néhány éve, amikor valamilyen nagyszabású rendezvényre került sor, akkor kellő tájékoztatással, jóval konfliktus-mentesebben sikerült megoldani a problémát.

Kapcsolódó cikkek